Na tessék, végre megadatott, hogy egy igazi Porsche volánjához üljek, és vezessem. Régóta terveztem, bár nem teljesen így.

Miután a gyerekszobám falán két dimenzióban mindig is parkoltattam egy aktuális 911-est, értelemszerűen a gimis órák unalmas perceiben is ezt rajzolgattam a füzetembe. Egy szemszögből tökélyre is fejlesztettem a skiccet, szerintem egy autótervező nem rajzolja a legújabb fejlesztését ennyiszer bal elölről. A végére már határozottan felismerhető lett, főleg, ha valaki még sosem látott más modellt. Meg mondjuk a Klicsko kérdezi tőle edzőcuccban, hogy "ugye ez egy 911-es a rajzon?".

Akkor azt terveztem, hogy majd 25 évesen veszek egy vadiújat, aztán cirka 3 évente egy újabbat, más színben, persze egyre erősebbet. Ehhez képest most 37 évesen összejött, hogy a leggyengébb változat egy 13 éves példányával mehettem kb. 870 métert, és még így is fülig ért a szám. Húúú, nagggyon jó volt, 5 gy-vel! Beszálltam az aszfalt fölött 8 centivel (végül megálltam fölötte 6 centire), slusszkulcs a bal oldalon, és egy oroszlánketrecszerű morajló hang a hátam mögött. Kicsit odaléptem a gázra, és az oroszlánok elkezdtek ordibálni, a próbakör negyede meg már el is hussant. Néhány percre a fellegekben jártam, a bkv-busz utasai irigyen néztek le rám, hogy ki ez a kis köcsög, és én is néztem le rájuk a világ tetejéről, hogy miért pont most kell ebben a szűk utcában erre jönnie egy ekkora batárnak, ami megzavarja a vezetéstechnikai maszturbációmat. Sebaj, a fékek tényleg pont olyan jól fogtak, ahogy a tesztekben le van írva, vissza kettő, és padló...... helyett villámgondolatok a fejemben, hogy gyerekem van, fel kéne nevelni, van-e Casco, és amúgy sem illik kölcsön Porschét rommá törni, szóval ha nem is tojással a lábam alatt, de viszonylag ésszel vezetve körbeértünk.

Parádés volt, viszont ha valaki azért venne ilyet, mert ettől sokkal maszkulinabb lesz, hát el kell keserítsem. Nem éreztem, hogy hirtelen 14 centit nőttem volna odalent, a tesztoszteron szintem nem haladta meg egy halraj közepén párzó bikacápáét, és a jobb egyben kapaszkodó utasom sem kezdett automatikusan oboázni. Ez amúgy határozottan pozitív volt, mert majdnem-gyermekkori cimborám ült mellettem a szokásos hétvégi borostával a képén. Nem vettem észre, vagy legalábbis a motorhangtól nem hallottam, ahogy a huszonéves tinilányok által nekem dobott, piros rúzzsal feltelefonszámozott tangák susogva röpülnének a szélvédőnek, az utastérbe meg tuti nem jutott be egy sem, hiszen akkora arccal feszítettünk odabent. Mondjuk jobban megnéztek, mint a gyereküléses kombi hodállyal, pedig optikailag az is fel van tuningolva annyiban, hogy legalább nincs rá kirakva a csiliviliszínű "baby on board" matrica. Leginkább azért, mert nem fér rá, hogy "ha egy kicsit is veszélyezteted a családom épségét, úgy összeverlek, hogy anyám sem ismer rám....", illetve végülis ráférne kisbetűkkel, de akkor túl közel kéne jönniük, ha el akarnák olvasni, de ekkor meg már ki kéne szálljak. Szóval óriási élmény egy ilyen kis szöcskeautót vezetni, tehát mi is most az igazi álomautóm?

Tekintettel a múltkori hosszú hétvégére, amikor költségvetési okokból Bali helyett a Balcsira mentünk, kicsit átértékeltem az autózási szokásainkat. Katám már korábban is előszeretettel pakolt össze az átlagosnál kicsit többet egy útra, de amit most már komoly szülőként a gyerekkel műveltünk, hát az valami Kata-sztrófa volt. Axióma, hogy amikorra megígérjük az odaérkezésünket, na kb. ezen időpont után egy órával sikerül elindulnunk, és telefonon végre szólni, hogy bocs, egy kicsit csúszunk. Az autó átalakul egy cargo-járattá, csodálom, hogy a B-kategóriának nincs valami kisgyerekes változata. Mintegy kétórás szisztematikus össze- és bepakolás után végre fedélzeten néhány ruha hideg időre, meleg időre, átmeneti időre, csak úgy, és ez-nagyon-tetszik-de-jaj-azt-mingyá'-kinövi-adjuk-még-rá-legalább-egyszer, aztán bébiőr, babakocsiváz + valamelyik beleülő a 3 az 1-benből, mobilágy, gyerekkád, hűtőtáska, napernyő, egy komplett táska gyerekjáték (mintha nem lenne neki mindegy, melyik színes bigyót nyálazza össze csurig), pelenkahegyek, fürdetőcucc, gyerek-hálózsák, egy karton tejhozó-malátaital, ásványvíz, a mi ruhánk, fényképezőgép, kamera, háromlábú (Lujziról fél év alatt több fotó készült, mint Cindy Crawfordról a karrierje során), stb.stb.stb. Még nem kell görkori, futóbicikli, négykerekű canga, bukósisak, védőfelszerelés, homokozószett és barbiház legoval meg villanyvasúttal, de már így is alig tudtunk beülni, pedig se nagyszülőt, se kistestvért nem vittünk. A szörfdeszkámat három okból kifolyólag már meg sem próbáltam berakni: nem volt hely, hideg volt a víz, és nincs is. Kicsit majd racionalizálnunk kell a dolgokat, esetleg Katámat elküldöm Bear Grylls-hez egy család-logisztikai-armageddon táborba, ahol két gyerekkel egyedül kell elmennie 2 hétre nyaralni, vonattal, 2 átszállással. Ajándék színházjeggyel. Tehát alkalmi ruha is kell + smink...

Szóval az álomautóm most egy utánfutóval ellátott extra-hosszabbított-grand-ultra-mega egyterű kisbusz, felextrázva 10 hangszóróval (úgy sokkal jobban szól a Halász Judit), illetve egy sejtelmesen áttetsző napfénytetővel, hogy lássam, megvan-e még a két egymásra szerelt tetőbox. Akkor a belső visszapillantó-tükörben biztosan az utat is látnám, nemcsak a meghitt családi pillanatokat, ahogy anyuka a legújabb szakirodalmi iránymutatásoknak megfelelően tanítgatja Lujzimujzit a színekre és az állathangokra:

-Naaaa, mit mond a nagy kutya? Vau, vau, vau! Éééés, mit mond a nyuszi? Nyusz, nyusz, nyusz! Ja nem! Mak, mak, mak!

Nem akartam közbeszólni, nekem mégsincs tíz év tapasztalatom nyúlnevelésben. Mindössze egy 2 másodperces autós incidensem, de akkor csak annyit mondott, hogy "nyekk".

A színeknél viszont már nagyon felhúztam a szemöldökömet:

-Látod ezt a színt? Ez a narancssárga! És ez itt? Ez a khaki. No és ez? Ez a türkizkék....

A fokozatosságról szóló első fejezetre valószínűleg bukott a baba és összeragadtak a lapok. Mindenesetre a matek alapoknál majd én ülök hátra, különben Lujzi előbb fog deriválni, mint összeadni. Csak rosszul. Két példa között meg majd elmagyarázom neki, hogy a türkizkék az olyan kék, ami apának zöld. És a barack az nem szín, hanem gyümölcs. Gólyatáborban már lehet pálinka is. Ez a tábor viszont nem arról kapta a nevét, hogy ott kell jönnie a gólyának. Ami fekete-fehér, mégsincs köze a zebrához, mert az az úton fekszik, bár az kék-fehér, csak nem türkiz...

Húúúú, mennyi mindent meg kell még tanítanunk egy ekkora hatalmas kisbuszban!!! Aminek akkora árnyéka lesz, hogy abban simán elférne egy kicsi-lapos Porsche apának...

És amikor már majdnem frissen fejt tehéntejben terveztem megmosakodni, hogy tutira ne én legyek az a tejillattól mentes szerencsés, aki éjszaka alvás helyett félóránként kel üvöltő gyermekünk menetrend szerinti megnyugtatására,  illetve már csaknem kloroformba mártottam Lujzi kedvenc plüssnyulának bal fülét, hátha sikerül aludnunk legalább egy éjszakát, na akkor beütött a vakszerencse. Vagy nem.

Összetalálkoztunk egy régi ismerőssel, aki amikor meghallotta, hogy miért vagyunk ki ennyire, rögtön feltett néhány keresztkérdést. Ugye Lujzi nem alszik jól? Ugye rendszeresen felébred és nyivákol? Ugye elmászik a helyéről? Ugye ha nem is mászik el, akkor 90 fokkal elfordul, hogy keresztbe feküdjön?

Persze, gondoltam igen nehéz volt kitalálni, hiszen minden gyerek ezt csinálja, ha egyszerre nő mind a 32 foga, és mondjuk fele annyira haspók, mint a mi kis tejpusztítónk.

Az ismerős lányzó határozottan decens iskolai végzettséggel bír, reál beállítottságú, megbízható és amúgy is normális, szóval nem az a tipikus "hirtelen megélhetési okokból sámánnak állok a hatodik emeleti panelben, hátha a home-office-ban összejön a rezsirevaló a sok hiszékeny szerencsétlentől...". Legnagyobb meglepetésemre a nagy reál-beállítottság ellenére mégis kiderült, hogy a saját pozitív tapasztalatuk miatt felcsapott hobbi-pálcás embernek, és természetesen szívesen bemérné a lakásunkat, hogy jó helyen aludjon a bőgő-masina.

Elég szkeptikus vagyok ilyen kérdésekben. Korábban biztos voltam benne, hogy Matuska Szilveszter előbb kap MÁV-kiváló dolgozó kitüntetést, mint hogy egy holmi wannabe-radiesztéta geopatikus energianyalábokat hajkurásszon az otthonomban. Főleg, hogy egy luxushajó bármelyik kabinjában tökéletesen tudok aludni, pedig ott egy vízereket kutató pálcás tudor biztosan agyérgörcsöt kapna.

Akkorra viszont már annyira fáradt voltam, hogy nappal is véreres volt a szemem, kérdés nélkül panaszkodtam, és olyan hisztis voltam, mint amikor fogyókúra során kerül elém egy svédasztalos all-you-can-habzsol. Szóval mondtam, hogy persze, nyugodtan törjön le a dzsindzsásban egy tudományos jellegű csomómentes gallyat, és jöhet méricskélni. Úgyis felettébb érdeklődtem a parketta alatti vízerek és Hartmann-vonalak iránt, illetve kíváncsi voltam a Mariana-árok átlagos mélységének kétharmadánál a vízhőfokra délután negyed négy és fél öt között, amikor a felszínen éppen két párzó bálna bal mellső uszonya árnyékolja a fodrozó hullámokat a naplementében, pont mielőtt eléri a fukusimai halászlé-áramlat a térséget.

Az időpont egyeztetés nem teljesen sikerült, mindenesetre a hallottakat is megfogadva nekiálltunk a precíz sátánüldözésnek. Lujzi ágyát egy méterrel elhúztuk a faltól és derékszögben elforgattuk. A redőnyt úgy leeresztettük, hogy a telihold a féltekét is elkerülte.  Az összes plüssmacira fokhagymafüzér-nyakláncot tettünk, a vért könnyező szentképeket leakasztottuk, helyükre kitettem tinédzserkorom összes photoshop-mentes Zámbó Jimmy képét. Az előszobában meggyújtottam egy másfél méteres ánizsos füstölőt, betettem a végtelenített Kozsó-válogatásomat, és faltól-falig megkentem vazelinnal a járólapot. Csak azért nem írtam ki friss ökörvérrel a bejárati ajtóra, hogy "Krampusz takarodj, alszunk!!!", nehogy a belső udvar leleményes denevérei csak épp az első szót nyalják le, mire reggel megérkezik a kedves mama. Biztos, ami tuti, azért 7 órára felhúztam a csörgőórámat, nehogy elkéssek a nagy szunyálásban a melóból, majd búvárosan dobtam egy hátast az ágyikónkba.

Komolyan máig nem tudom, mi a kísérlet megoldása és végeredménye, a NASA is még időt kért az elemzéshez. Mindenesetre aznap éjjel még felkeltünk néhányszor, aztán még néhány éjszakán át. Az elmúlt egy hétben ugyanakkor végre beállt az éjszakánként egy, azaz mindössze egy etetéses-ébredés, ami valóságos felüdülés. Kipihentek vagyunk, nyugodtak, minden rendben, pedig közben nem jött ki egy fogacska sem, tövig égett a füstölő, a gyermek ugyanúgy elmászik az ágyban és 90 fokot elfordul, viszont csak egyszer kel. Az mondjuk igaz, hogy a magnetofon bekapta Kozsót. Vagy a krampusz lemásolta és azóta azzal riogat a skóciai kastélyokban...

Szóval Lujzi-mujzi egyszerűen szupercuki, néha határozottan emlős állatok tejének zsíros származékából készült, emberi táplálkozásra szolgáló zsiradékként bánik velem (ld. wikipedia: vaj). Elolvadok a mosolyától, amit egyedülállóan nemcsak szájjal produkál, hanem valahogy a csillogó szemeitől indul a szempilláin és szemöldökén át, apró hunyorgással átkötve a pofija felé, hogy egy óriási tátott szájú vigyorral úgy levegyen a lábamról, mintha nem már egy éve a következetes és szigorú nevelésre készülnék Spárta összes című saját nevelési jegyzetemből.

Szerencsére a puszilgatástól nem nő a gyerek, mert egyébként már akkora lenne, mint egy kiselefánt. Csorda. Pusziszámláló sincs rajta, ami kiakadhatna, úgyhogy kap rendesen. A kedvenc perverzkedésem arra épül, hogy amikor közel hajolok, simán arcon nyal azzal a kismacska nyelvével, szóval elég gyakran hajolok közel.

Teljes gyerekőrület esetén a szülők már a magzati kortól többes számban beszélnek, de azért ennyire még nem vészes a helyzet. Legalábbis reálisan látok, tehát szépen fejlődünk, már 444 hónaposak vagyunk (ebből 4,5 az ő része), 241 cm-esek (ő kb. 60), 32 fogunk van (hamarosan csak lesz neki is legalább egy), és kilókkal is igen jól állunk (ebből 7 az övé).

Egyre újabb dolgokat is művel. Például bukás nem az, amikor fél éven át szétbulizod az agyad, és a rendszer tesztelése érdekében esélytelenül elmész kollokválni, hátha mákkirályként kihúzod az átolvasott két tétel egyikét, aztán mégsem. Bukás az a nonfiguratív rókakoma, amit Lujzi akkor helyez el a válladon, amikor a legkevésbé sem számítasz rá. Ráadásul mindezt 12 dimenzióban, ami a következő képpen jön össze. Van ugye szélessége és hossza, na ez eddig kettő. Persze meg lehet próbálni gyorsan vízzel leöblíteni, de jó alaposan kell dörzsölni, mert kb. 2 mm méter mélyen beszivárog a szálak közé (ez a harmadik), kötött pulcsiban meg csak akkor közelíts, ha tesztelni akarod a Perwollt. A negyedik dimenziót - hogy még a hátadra is jutott - csak jelentős idő (5.) elteltével fedezed fel, amikor már büdös (6.), mint a dögkút. Ezt úgy lehet duplázni (már meg is van a 12), ha éppen az ülőgarnitúrán ülve történik az eset, és a teljes háttámla is megkapja a magáét, ami közel sem annyira lehetetlen, mint azt korábban gondoltam.

Amúgy a bőre az valami fantasztikum, olyan sima, hogy a Vuk meg a Karak messzire elkerüli. És persze szuperillatos. A múltkor autóillatosítóval terveztem feltuningolni a verdát, és feltérképeztem a kínálatot. Végül bedobtam a kosárba egy újautóillatú olajjal töltött műanyag bigyuszt, amit sikerült óvatosan úgy felbontanom, hogy az egész lötty a kezemben és a vezetőülés előtti szőnyegen landolt. Hát ilyen tömény újautó illat a Merkúr-telepen sem volt soha, szépen csorogtam haza négy lehúzott ablakkal. Mivel volt vagy nulla fok, az engem előzők biztosan azt gondolták, hogy már csak kelkáposztafőzelék volt a menzán rakott babos feltéttel, amitől feltaláltam a guruló komposztüzemet. Nekem meg azon járt a fejem, hogy ha lenne a választékban, én titokban biztos vennék babaillatú illatosítót (meg mellettem még vagy 2 milliárd nő), szóval bombabiztos piaci rés, nem is értem, miért nem csináltak még ilyet. Egyéb kreatív üzleti ötletre manapság nincs erőm, mert Lujzinak sajnos az alvás még mindig nem megy.

Cirka 2-3 óránként ébred, sírva követeli a tejadagját, bármennyire is trükközünk a napi ritmussal, időbeosztással, lefárasztással, stb. Néha nyomokban emlékeztet a luxushajók európai utasaira: napközben 3 óránként eszik, éjszaka midnight büfé, hajnalban room-service, reklamáció esetén hangosan hisztizik, jattot nem ad, és nem tudja kiejteni a nevem. Mindennek a tetejébe Katám kitalálta, hogy átszoktatás keretében néhány napig olyasvalaki menjen be éjszaka nyugtatgatni a kis tomboldát, akinek nincs anyatej-illata, nehogy visszaalvás helyett rágerjedjen a csemete. Az első pillanatban logikusnak tűnt a dolog, aztán kizárásos alapon rádöbbentem, hogy ez vagy én leszek, vagy hagyom anyósomékat beköltözni. Szóval kelek, mint a bimbó. Ez a gyakori ébredés viszont kikészíti az embert, néha konkrétan keresztbe állnak a szemeink, és nagyduzzogva éjszakánként már háromnál kevesebb, egyenként másfél-órás tantrális szexcsatával is megelégszünk.

Nyaralásról álmodni sem merek, régi utazós énem a vágyálmok tengerfenekén vegetál az emlékek alamizsnáján, ezért kimondottan örültem, amikor a minap egyszer csak többnapos külföldi tréningre küldtek, hogy kikupálódjak sebészeti sérvháló témakörben. Ráadásul olyan európai nagyvárosba, ahol még én sem voltam. Hát nagyon jó volt. Meg persze hasznos is, elvégre ha otthon elmesélném, mennyi mindent tanultam három nap alatt, Lujzi első szava valószínűleg a polypropilén lenne. Reggeltől estig okítottak, közben adtak egy csomó másnapra megtanulandó házi feladatot, de azért maradt idő magamra is. Többször terveztem például, hogy leugrok a konditerembe (10 €), de valahogy sehogy sem jött össze. Pedig igazán meg akartam erősíteni a Hesselbach-triangulusomat, nehogy holmi lágyéki gyengeség miatt egyszer csak a transversalis fasciám sac-jában némi belső szervem türemkedjen ki direct sérv képében, hogy aztán transabdominálisan pre-peritonálisan, netán totál extra-peritonálisan behálózzanak, mint pók a legyet. Ehelyett egyrészt túracipőbe (60 €) bújva nyakamba vettem a lábam, hogy kellő mennyiségű friss vért pumpálva az iliac vesselemen keresztül a femorális areamba gyorsan bejárjam a környék látnivalóit (25 €), másrészt, másrészt, másrészt!!!!!!!:

!!!!! minden éjszaka egyben aludtam legalább 7, azaz hét teljes órát.    

 .....minden másra ott volt a hitelkártyám....

Üdv, PéGyé

Nem kezdünk mondatot HA-val (hogy megoldottam!!!), de HA bárki is azért imádkozott, NEhogy én nyerjek a lottón és több hónapig eltűnjek egy szédítő világ körüli ereszdelahajam-túrára, hát köszönöm szépen, érdemes volt, bejött, nem ezért nem írtam az utóbbi hetekben.

Anyagilag és a családi békét tekintve biztosan megérné magunkat elküldeni karácsony környékén kb. 6  hétre síelni, hogy a nagy ünnepi tespedésben ne legyen időm gondolkodásnak vélt agymenésre.

Ilyenkor szoktam ugyanis kitalálni, hogy:

1. külföldön szeretnék élni

2. teherabroncs-értékesítő nagykirály akarok lenni

3. mosóporbiznisz-császár leszek

4. sztendápkomedistaság a jövő

5. nem lesz itt ingatlanlufi

6. földgömbpörgetés-közbeni rábökést követő álomút szervezés a kétéves megtakarításaink stornozásával....

Hát igen, a fentiekből eddig csak a 6-os jött be rendszeresen, szóval sokkal nyugisabb lett volna Katám kiborítása nélkül csak simán síelgetni.

Nem kezdünk mondatot hoggyal sem, szóval hogy miért is tűntem el néhány hétre? Ehhez vissza kell egy kicsit lapoznunk időben:

"Az ünnepek alatt kitaláltam, hogy végre ötvözöm közgazdász-kereskedő énemet burjánzó egészségügyi tapasztalataimmal, és igenis van értelme egyetemi végzettség után egészségügyi főiskolai diplomát szerezni. Nem egyszerű, mert a bolognai-spagetti rendszernek köszönhetően már nemcsak holmi különbözeti kell, hanem hét teljes félév, levelező tagozat, fizetős, stb., de lassú víz partot mos alapon utánanéztem a felvételinek.

Egészségtudományi Kar, kihelyezett tagozat, és a közgázhoz legközelebb álló szak, hátha elfogadnak majd 1-2-12 tárgyamat, és itt talán nem gebedek bele az anatómiába. A felvételi rendszertelenség azonban kicsit változott. Régen az érettségi csak azért kellett, hogy meglegyen, aztán jött a felvételi, ezért én kipipálás gyanánt technika tárgyból lettem igen érett. A főokosok azonban ma már felvételi nélkül az érettségi tárgyak alapján döntik el, felvesznek-e az adott karra-szakra, ahová meghatározzák, hogy egy adott listából melyik kettő tárgyból kell érettségizned. Nekem csak a magyar stimmel, mert nincs mellette biosz, fizika, kémia, informatika, stb., de szerencsére felfedeztem, hogy ha közgazdaságtudományi alapismeretekből van érettségim, akkor az király.

Kérvényeztem is a tanulmányi osztálynál némi fénymásolattal alátámasztva szuperlogikus indítványomat, hogy a nyeke-nyóka közgazdasági érettségi helyett ugyan fogadják már el az egyetem nappali tagozatán szerzett jeles diplomámat. Nos, mindenki megnyugtatására, a magyar bürokratikus rendszer igenis működik. Kérvényemet ugyanis a tanulmányi osztály úgy elutasította, mint oroszlán a brokkolis szójafasírtot, tehát érettségit kell tennem.

Utánanéztem, mi a lehető legegyszerűbb tantárgy, és nagyon úgy tűnt, hogy a helyi Közgazdasági Szakközépiskolába jelentkezek Ügyviteli alapismeretek tárgyból érettségire, hacsaknem addig az oktatásügyi miniszter pozitívan reagál reflektorszerű rávilágításomra, miszerint egy tökéletlen szabályozás legtökéletesebb példáját képviselem. Határidő február 15, addig kell leadnom jelentkezésemet a főiskolára és nagyon űgy tűnik, hogy az érettségire is. Aztán jöhet a lázas készülődés, remélem az ügyviteli alapismeretek különóráim mellett lesz időm begyakorolni a 23.A osztály egyszemélyes szalagavató társastáncát. Májusban ballagási buli, júniusban érettségi bankett, augusztusban gólyatabor, és amikor régi évfolyamtársaim a 20. érettségi talalkozójukra készülnek, akkor én majd nagyképűen épp az ötödikre.

Már csak azt kéne kitalálnom, hogy az Index szivatósblogja és a Bumeráng Márta nénije mellett elküldjem-e esettanulmányomat a Strasszburgi Emberjogi Bírosagnak, vagy az ombudsmanunknak, esetleg a legfőbb oktatási bizottságnak, ha már az ilyen okos határozatokat ellenjegyző anti-gyakorlatias vezércsinovnyik muterját sehol sem találom a telefonkönyvben." 

A fenti sorok leírása óta pontosan 4 év vízhozama csorgott le a Dunán, és bár a korábbi diplomával tényleg nem sikerült kiváltanom az érettségit, végülis egy szabályozásbeli kiskapu kiskapuját megtalálva újabb érettségi nélkül is felvettek 2010-ben a főiskolára. Biztosan ütősebb volt a Lex "minden karámba kell egy vezérbika" elv, ezért nekiveselkedtem a levelezőnek, levelezésben úgyis jó vagyok.

A konstans szükséges minimális erőfeszítést szem előtt tartva mindig akkurátusan elfogadtattam a közgázos tárgyaimat (a régi tematikákat igen szerették számomra előtúrni a dékáni hivatalban....), a maradékból hoztam a kötelezőt, és most Karácsonyra eljutottam a szakdolgozatig, legalábbis ahhoz a pontig, amikor ÚRISTEN, már csak 2 hét és le kéne adni!!!!

Az utolsó pillanatig bíztam valami csodában, hátha nem kell megírnom, aztán csak tovább halmozódott a "lotosöttő". Konkrétan az egész ünnepeket elszúrtam a gép előtt ülve, hogy a somogyi szellemi szilíciumvölgyben kifejtsem a kifejtenivalót, és egy köztársasági-elnöki-pozíció-kompatibilis, műholdakkal-rivalizálóan-magasröptű, Spielberget-a-kameramögéültetően-izgalmas témát olyan alaposan feldolgozzak, mint szalámigyár a környék lovait.

Egyébként is, mi mást lehet családi körben egy tavaszias téli szünetben csinálni?! Mindig is vonzott "A laparoszkópos sebészet ismertsége és hatása a betegek kórházválasztására" témakör, most végre kiélhettem magam. Ezután viszont jött a záróvizsgára történő éjszakai tételkidolgozás, magolás, telefonba-felmondás, vezetés-közben visszahallgatás, pizza-csoki-szőlőcukor, virrasztás, füldugózás, kávétúladagolás, egyébkéntisminekezazegész???, és már megint plusz két nap kéne...

Lényeg, hogy öregszek, megváltoztam. Rendesen készülve mentem számot adni, és utána este még csak be sem rúgtam. Régen ez még pont fordítva volt, de ha már ilyen jól ment az egész, el is gondolkodtam, vajon milyen képzés legyen a következő:

- a molekuláris biológia ugye a szívem csücske

- NASA-mérnöknek lenni menő

- endolumenalis agysebészből asszem kevés lakik az utcánkban

- van kereslet atomerőmű-tervezőre is gavaritye parusszki

- a német az továbbra is örök kihívás

- lehet, hogy végre egy normál bútorasztalosi szakma lenne a legjobb vészforgatókönyv

Otthon odáig jutottam a kérdésfeltevésben, hogy "Szerinted ezután....?", mire csípőből jött a válasz, hogy "Mindegy, de akkor válunk!"

Szóval egy időre ennyi volt az elméleti tuning, most az érettségi öltöny helyett első körben cél a kedvenc esküvői öltönyöm. 

Üdv, PéGyé

Tekintettel arra, hogy a minap fényes nappal 90 km/h-val úrvezető apósom előtt kb. 4 méterrel, a magas partoldalról elrugaszkodva, srévizavé az út fölött átugrott egy lóméretű szarvas, elő kell bányásznom megint valami aktuális-nosztalgikus-örökzöldet. 

Persze ilyen bevezető mellett én sem tudok elmenni csak  úgy szó nélkül, tehát elemezgessünk egy kicsit, mielőtt bárki aljas módon kételkedne. Szóval szemtanú nem volt, csak a szembe jövő fehér furgont úrvezető ismeretlen, viszont mivel ismeretlen, így olyan, mintha nem is lenne. Természetesen elhisszük, hogy pont ott volt, a lóméretű repülő csodaszarvas alhasi szalonnáján lobogó sárgásbarna szőrmebunda előtt-alatt néhány méterrel. A következő nagyon fontos pont, hogy apósom tényleg sosem autózik tintásan (már városon belül is sikerült taxiba parancsolnom vendégeskedést követően, lopakodó jellegű kertek-alatti hazavezetés helyett), bár alapvetően tényleg kiváló természetes tartósítószerként vizsgázik az esetenkénti pálinka-unicum-fröccs kombó. Tény, hogy nem fiatalabb nálam, és hiúságból szemüveg nélkül vezet, de azért szignifikáns különbség van egy négy méterre ugró szarvas és egy hét centire repülő rozsdafarkú fecske között. Még hogyha olyan nincs is, hogy rozsdafarkú fecske (csak tisztázom, mielőtt az ornitológusok magukhoz nyúlnának), csak simán rozsdafarkú, de ha nem írok fecskét, még valaki egy kiéhezett jetire gondol...  Ezt a hiúságot amúgy nem teljesen értem, mert én is szemüvegben vezetek, hát ki a rossebbet érdekel egyedül ülve az autóban, hogy valószínűleg nem a legutolsó divat szerinti szemüvegen át látom élesen a világot? Végülis ki látna meg, esetleg egy ismeretlen fehér furgonos, vagy egy bazinagy szarvas, ahogy vitorlázik egy sas mögött. Már gondolkodtam rajta, hogy biztonságmániásként felextrázom az ősök ezüstmetál verdáját egy multifokális szélvédővel. Csak az eléggé rezsis lenne, meg lehet, apósom kitérne a hitéből, amikor hirtelen észrevenné, hogy eddig nem egy fekete motorháztetejű, mercicsillagos hodályban ült... Visszatérve az ominózus esetre, az ijedtség és a pillanat törtrésze alatt pergő események, esetleg a rádióból a PartTimeLavór-t ordító Stevie Wonder tudják ugyan dramatizálni a dolgokat, mégis, ha valahol tényleg el tudok képzelni egy megaszarvasoknak rendezett közútátugró olimpiát, hát az csakis Somogy megye lehet. Ahol ugyebár - hogy egy kicsit frissítsük is magyar-nyelv applikációnkat - nem az út fölött KERESZTBEN ugrik az agancsos, hanem SRÉVIZAVÉ, ha van esetleg bárki, akinek ez nem lett volna tiszta. Miközben ugye megyünk a balatoni villához (nyaraló), hogy sikér (lapos) tányérból ebédeljünk, ha már túl dorozmás (göröngyös) a jég a tavon, és nem lehet korcsolyázni. Főleg, hogy idén be sem fagyott.

Szóval velem is történt már olyan, hogy vaksötétben száguldoztunk hazafelé valahol Somogy megyében egy fákkal szegélyezett útnak tűnő szafariparkban, amikor egyszerre csak megláttunk a reflektor fénycsóvájában egy termetes vadnyulat, amint átfutott előttünk az úton. Rögtön felderült az arcom, mert imádom az állatokat, majd lefékeztem 60-ra, hogy így lépésben menjek el a nyuszi mellett, amelyik a másik sáv szélén megállt, arccal kifelé.

Ez a nyúl azonban sajnos biztosan hiányzott az általános iskola azon osztályfőnöki órájáról, amikor a KRESZ és a simabőrűek veszélyeit ecsetelgette a nyúl-tanítónéni. Esetleg végstádiumos nyúl-kórban szenvedett és beugrott neki, hogy közlekedési balesetnél duplát fizető kockázati életbiztosítása megfelelő anyagi alapot teremt majd a családja következő két generációjának a répaföld öntözőrendszerének fejlesztésére, ha már az állami támogatás mellé nincs meg az önerő a tavalyi fagykár miatt. Amikor ugyanis már épp mellé értünk volna, vágott egy határozott hátraarcot és elénk rohant. Annyira hirtelen történt és annyira megdöbbentem, hogy se nem fékeztem, se nem kaptam el a kormányt (szerencsére). Sose volt még ilyen, de teljesen leblokkoltam. Aztán kopp és duplareccs alattam, sikítás és sírás mellettem, majd végre fék és vészvillogó. Majd néma csönd és halk pityergés, én meg meg sem bírtam szólalni. Lehet, hogy a szegény nyuszi nem látott minket a nagy fényárban és visszaindult, csak nem ért át. Azért csak két kerékkel mentem át rajta, mert néggyel nem lehet, bár rajtam nem múlt. Viszont ha négy gerince lett volna, akkor sem ússza meg. Amúgy semmit sem szenvedett, de ez akkor ott keveseket érdekelt.

Katámról tudni kell, hogy náluk otthon mindig is nyúlkultusz uralkodott. Nem kutyája volt, hanem nyula vagy nyolc évig, akit Bélának hívtak. Amikor először meghallottam, majdnem felröhögtem, hogy lehet ilyen idióta nevet adni egy nyuszinak, de a Nyúl-Béla már jobban cseng. Mindenesetre ennek megfelelően a pénztárcájában volt egy 48 cm²-es nyúlkép, míg rólam sokév romantikus randevúzgatás után egy 2x2-es, az is félig letakarva.

Na, erre én most elcsaptam a vadBélát. Álltunk még vagy fél percig, aztán ki sem szálltam, csak némán továbbmentem. Nem akartam látni, megfőzni sem, azt meg pláne nem, hogy zombiként megtámadjon. A következő faluban húzódtam csak félre, hogy megnézzem, mi maradt a kocsiból. Első ránézésre semmi gond nem volt vele, aztán csak észrevettem, hogy a nyuszi komplett befejelte a lökhárítót + széttört az alsó hűtőrács, aminek a darabjait bevágtam a hátsó ülésre. Kétségtelen, hogy a legstrapabíróbb autó a céges autó.

Mindez már évekkel ezelőtt történt, de mindig előfordul, hogy este/éjszaka úgy előznek meg közúton a bátor versenyzők, mintha állatkák csak a nesöneldzseografikon lennének. Arról nem is beszélve, hogy még autópályán is bele lehet futni akár nagyobb példányokba is. Szóval mindenkinek azt tanácsolom, ha vezetés közben olyan állatot lát, amelyik nem autóban ül, akkor gyors sandítás a tükörbe, aztán satufék. Vaddisznótól fölfelé meg tükör nélkül két lábbal. A négylábúak ugyanis megijedhetnek, aztán esetleg pont arra menekülnek, ahonnan jöttek, ha meg átértek és eltűntek, még mindig jöhet utánuk a haverjuk, vagy a pasijuk, netán a szeretőjük, vagy a szeretőjük férje, vagy bármi. Netán egy leszállási engedélyt kérő, vöbetűben repülő szarvascsorda, amint éppen elfelé iszkol egy fehér furgonnak látszó jegesmedvefalka elől.

Tekintettel sípálya jellegű elhavazottságomra, illetve majdnem dobostorta-kerek házassági évfordulónkra (5 nap múlva 4 év és 3 hónap), ezennel egy sunyi-övönaluli-szándékos ütéshez hasonlóan előrántok egy nosztalgikus alibi-szösszenetet az alábbi link beszúrásával. Hátha akad valaki a bolygón, aki még nem olvasta akkoriban, de már úgy várja a következő írást, mint pókháló a legyet:

http://www.nlcafe.hu/szexesmas/20050831/egy_legenybucsu_lelektana/

Üdv, PéGyé

Még mielőtt elrohanunk bulizni, gyors etetés, plüssmaci megforgatása Technokol Rapidban, az ágyrácsok lekenése higítóval, mindenkinek BÚEK, és egy gyors évértékelő számadás. Manapság ez olyan trendi így év végén, hogy nem maradhatok ki belőle. Biztosan van, aki év közben is műveli, de most csak Monica Lewinsky neve ugrik be nagyhirtelen...

Bár 2013-ban rég nem látott alacsony szintre esett a turistaként eltöltött külföldi vendégéjszakáink száma, a sílécünk pedig több egeret látott, mint hóbuckát, alapvetően nagyon sikeres év volt.

Az az igazság, hogy családi szinten is jobban teljesítettünk. Nem tudjuk, hogy kinél, mennyivel, miben mérve, és miért, de jobban. Lássuk csak a legfontosabb mutatókat. A három fős álomháztartásunk költségvetési hiányát sikerült a kívánt szintre csökkentenünk. Kicsit megkozmetikáztunk ugyan 1-2 adatot, és magunk közül került ki az álomi-számvevőszék vizsgálóbizottsági elnöke is, de ezeket az apróságokat besöpörtük extradizájnos ikeás szőnyegünk alá. Ami szerencsére nem lapraszerelt, hanem parkettára fektetett.

A családon belüli egy főre jutó GDP (grízes diós paszta) simán meghaladja a kongói átlagot, a nagy szalmonelladiéta után baracklekvárral nagyon jól csúszott, és ez legalább nem is K betűs volt. Ugye kismamák ilyentől tartózkodjanak, ha nem akarnak fusiban ammóniával légvárat fújni, ezért próbáltuk kihagyni a kelkáposztát, csoKit, csirKét, madártejet, stb. A madártejben mondjuk nincs "K", csak abban, amit utána mondasz (ha még nem olvastad, görgess lejjebb). Az év egyik legnagyobb projektje amúgy is a rizsacsökkentés volt. Szerintem legalább 20 %-ot sikerült lefaragni családi szinten, de ehhez kellett a kényszerű répa-krumplis tisztítókúra is. Lujzi meg főleg nem eszi a rizsát, mert kicsit darabos lenne neki így kéthónaposan.

Hát igen, a családi népszámlálás azt az eredményt hozta, hogy 50%-kal nőtt a létszámunk és a nemek eddigi egészséges aránya totálisan felborult. Sebaj, legalább néha két csajjal egy ágyban ébredek. Mondjuk várható volt az októberi gyermekáldás, miután tavaly a Jézuska helyett a perverz Krampusz hozott ajándékot a szürke 3X50=150 árnyalatának formájában. Jövőre szerintem nem lesz gyerekdömping, hacsaknem a Frei végre alvás előtt két perccel átcsap valami politikailag korrekt romantikus szoftpornóba, amikor a hughjackmen-testű főhős gimis osztálytalálkozóját egy átvágós kuponakció miatt véletlenül éppen abba az angyalföldi, független karosszériafényező-műhelynek álcázott swingerklubba szervezik, ahová aznap a megkergült navigáció miatt pont betoppan Brad  Pityu és a komplett magyar vízilabdacsapat néhány csokor rózsával. Nem sok az esélye, és ezt nem csak azért sejtem, mert anno többször is nekifutottam hobbiból a valószínűség-számítás vizsgának. Ez van, csökkent az alapkamaty.

Lujzinak amúgy nagyon örülünk, még ha az újonnan csatlakozókhoz hasonlóan a családi költségvetésbe nem befizető, csak jelentős költséghely. Ráadásul ezzel a rendszertelen időzítésű, de rendszeresen hangos sírással keményen szabadságharcol a rendszer ellen, de nincs apelláta. A következő félévben még csak simán megpróbáljuk életben tartani, aztán utána jöhet a szisztematikus nevelés titokban megszerkesztett gyermeknevelési tanácsadóm alapján. A címe az lesz, hogy Spárta összes, és tematikáját tekintve a nagyszülőkkel kezd.

A felnőttkori munkanélküliségi rátánk Lujzi érkeztével 0%-ról 50-re ugrott, bár Kata otthoni tevékenysége felfogható egyfajta szociális közmunkának is. Ez amúgy nem visszalépés az eddigi karrierjéhez képest, csak egy kicsit lilaakácosabb. Nem is panaszkodik, hiszen titkon mindenki ilyen pozícióról álmodik, csak a ranglétráról és a humánerőforrás-menedzserrel karöltve megtervezett fejlődési és karrierpályádról általában kihagyják az egész napos szoptatás lehetőségét.

A házi inflációt úgy lenyomtuk a konyhában, hogy csak úgy süvít a vízmelegítő, és felpörögtek a beruházások is, elvégre Lujzi hetenként kinövi az aktuális kedvenc rugdalózómat. Nagy sikereket értünk el az újautó-vásárlások statisztikájában, mert miközben mindenhol meredek esés figyelhető meg, mi stabilan tartjuk a stagnáló eredményt. Még sosem volt ilyenünk.

Tervek 2014-re? Csak a szokásos: lefogyok, újrakezdek németül, nyerek a lottón. Standard minden évben, szóval nagyot nem sikerült előrelépni egyikben sem. Na és persze rászoktatni a gyerkőcöt új kedvenc játékra (csendkirály a fábaszorult-férges helyett), illetve minden nap reggelizni, lassan vezetni, sportolni, nem stresszelni, valamint Lujzi-focilabdaszerű lepasszolása esetén Katámmal karöltve spontán szervezett titkos rapidrandik szervezésével sikeresen táplálni házasságunk perzselő romantikájának a nemzetközi űrállomásról is látható szempillaperzselő tábortüzét. Mindig büszke voltam arra, hogy egy bármiről szóló többszörösen összetett mondatot is frappánsan tudok lezárni, még akkor is, ha az utolsó mondatrészben olyan nemzetbiztonsági jelentőségű szupertitokról rántom le a leplet, mint 

Megint egy kispapa-bejegyzés, mert emellett a sírás-őrület mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Szóval parádésan jól vagyunk, olyan jól, hogy nincs is kedvünk éjszakánként egyhuzamban 3 óránál többet aludni, mert akkor hamar elsuhanna mellettünk az idő. Ki kell élvezni minden pillanatot, ezért alvásra nem pazaroljuk a teljes éjszakát. Látszólag sem fáradtak vagyunk, hanem zombinak készülünk a farsangon, és már előre gyakorolunk.

Az igazság az, hogy a gyerek elromlott, még mielőtt megjavult volna. A sárgaságot legyűrve elővette a rosszcsontabb énjét és emiatt Katával sokszor nézünk egymásra, hogy akkor most mi a fenét üvölt. Sajnos még nem tudja megírni e-mailben vagy sms-ben, hogy fater, ez a gond, ennyit utalj, azt intézd el, aztán relax. Ehelyett sír. Valami egészen elképesztő frekvenciát és hangerőt megütve. Nem is értem, ilyen kis légköbméterből hogy jön ki ekkora volume. Szerintem hamarosan eléri a max. hangerőt, mert ha arányosan nőne a testével, akkor a PaDöDö mikrofon nélkül tartana nyitókoncertet a Szigeten. A Gellért-hegyről. Amikor nem érem el az anyját telefonon, mindig gondolkodok rajta, hogy a felvett gyereksírást mentem el neki csengőhangként, csak szegény egy kósza éjszakai téves hívás esetén rutinból csukott szemmel megszoptatná a telefont.

A korábban kőbe vésett alapszabályaink már rég sehol, igen, már volt az ágyunkban, és felvesszük, ha ordít, sőt, néha hagyom, hogy rajtam aludjon el. Egyébként ez valami bődületesen jó érzés, tisztára olvadozok, amikor rajtam szuszog, csakhát úgy terveztük, hogy nem szoktatjuk hozzá, máskülönben később majd mi isszuk a levét. Mindenesetre nagy trükkmester a bébilányka, addig-addig ordít elviselhetetlen hangon, hogy csak a mellkasomra veszem, ott mindig nagyon jól ellenne. Ebben nem különbözik akármelyik fehér nőtől 18 és 45 között. Amikor már itt is rákezd, na akkor jön a szakirodalom. Kata átnyálazott egy raklap könyvet, mielőtt felborítottuk a nyugodt hétköznapjainkat, és kértem, hogy a leghasznosabbnak tűnőt foglalja össze 1-2 mondatban. A Suttogó-s kirohanás alapján tehát végső elkeseredésemben susogok a gyerek fülébe (amiből biztos alig hall valamit, mert ő közben ordít az enyémbe), és közben úgy simogatom a kis fejét, mintha az anyaméhben lévő magzatvíz áramlana a kobakja körül. Ez nagyon hatásos dolog, mert már jobban ssssssssssssselypítek a Bódy Sylvie-nél, a gyerek fejéről meg határozottan kopik a haj. Próbálkozok cumival is közelíteni, de ha kellőképpen felpörgette magát, akkor úgy püföli a kezem, mint Rocky a félsertést. Sötétben botorkálva külön művészet megtalálni a cumit az ágyában, ezért fogok majd foszforeszkálósat venni. Addig meg tapogatok, aztán ha megvan és betömöm vele a száját, nyertem kb. 3 percet. Ha rögtön ordít, akkor nem a száját találtam el.

Amikor még anno épületgépészetet tanultam x+1-edik szakmámhoz, szépen végigvettük a hangszigetelő anyagokat, hogy tudjuk, mit hagyott ki az építtető, amikor halljuk, hogy mit suttog a szomszéd a Barátok Közt alatt. Jelentem, a világ legjobb hangszigetelője a cici, mert amint a gyerek beveszi a szájába, mintha sohasem sírt volna. Mennyei. Nyugalom, megkönnyebbülés, Doberdo. Mintha hirtelen légnyomást kapnál és megsüketülnél, csak nem vérzik a füled. Persze nem sokáig, mert a kicsike úgyis talál következő indokot a sírásra, bár igazából indok nélkül is tolja. Azt mondjuk megértem, amikor azért bőg, mert én öltöztetem fürdetés után, és általában pont egy végtagjával végzek, mire Kata már rég ráadná az egész aktuális szettet. Gyakorolnom kell, elvégre fiatal koromban nem mindennap adtam rá bőrkesztyűt egy menekülő polipra.

Lujzi (szlovák nevén Orbákova) sírását egy 5-ös skálán lehet mérni. Amikor lila, mint a tavaszi orgonabokor és közben nem vesz levegőt, na az a 2-es. Az 5-öst még nem próbáltuk, akkor valószínűleg már anya is ugyanazt produkálja kánomban. Ráadásul a bébiőr miatt néha sztereóban nyomja. Apa nem sír, mert az nem férfias. Inkább szép csendben az alkohol felé fordul. Főleg, hogy mindenki azzal riogat, majd akkor jön az igazi nonstop hangorkán, amikor jön a foga. Király, mert a fogak jönnek úgy 25 éves korig, utána meg mennek.

Lényeg, hogy Lujzi szépen nő, eszik rendesen, és végülis a hangrendszerét is le lehet fagyasztani, mert a hidegben a babakocsis sétálást rendszeresen végigszunyálja (nem is tudom, minek fűtünk itthon).

Egyébként szupercuki. A legjobb képek fent vannak a gyerekelado.hu-n, bár már belemennénk talán cserébe is. Akinek például nagyon jóalvó, csendes gyermeke van és mégis fáradtnak érzi magát, az igazán kipróbálhatná a cserekonstrukciót, hogy még jobban értékelje saját helyzetét és ettől felfrissüljön. A kölcsönkapott jó babát mi pedig kiközvetítenénk olyan érdeklődő leendő szülőknek, akik csak rá akarnak hangolódni a dolgokra. És ebben a néhány napban pont elmennénk egy hangszigetelt ablaknélküli hotelszobába, és aludnánk úgy 70 órát egyben.

Békés-kellemes-CSENDES ünnepeket kívánok. Nektek is. Üdv, PéGyé

Mielőtt a felfokozott ünnepi hangulatban mást is rábeszélnek holmi átgondolatlan vásárlástechnikai harakirire, nosztalgiázok egy kicsit.

A legújabb divathullámnak megfelelően Katám egyszer még Pesten kitalálta, hogy legyen bérelhető földlabdás, cserepes karácsonyfánk. Ezt megveszed cirka háromszoros áron a város néhány pontjának egyikén, majd január hetedikéig visszaviszed egy központi telepre és megkapod az összeg felét. A lényeg, hogy így nem öljük meg a fát. Én próbálkoztam mindenféle logikus érveléssel, hogy pl. az az egy fa úgysem fogja szignifikánsan befolyásolni a globális keresletet, illetve ha nem vennénk minden évben új vágott fenyőt, akkor ezek el sem lennének ültetve, és hogy így nem tudjuk öt hónapig élvezni a fát, hogy aztán tavasz közepén, amikor lehajítom a körfolyosóról a belső udvarra a levéltelen, csupaszaloncukor-papíros roncsot, egyből lenne májusfánk is... mindhiába.

Leginkább persze az vonzott, hogy huszonharmadikán mackóban simán lesétálhattam volna a Lehel-piac mellé, és ezerkettőre lealkudva kényelmesen elhozhattam volna a legnagyobb megmaradt fenyőt. Mivel sok időm volt - és bimbódzó kapcsolatunk kora hajnalán voltunk  -, engedtem és elvállaltam, hogy beszerzem az élő fát.

Első utam egy karácsonyi vásáros csarnokhoz vitt, ahol fából kicsi volt a választék. Mivel már úgyis ott voltam, megnéztem magát a vásárt is. Mindenkinek ajánlom, aki sehol máshol nem talál táskást, kesztyűst, könyvest és fajátékost. Ez a négy ismétlődött itt is tizenötször, így jött ki a hatvan kiskereskedő négyféle dögugyanolyan kínálattal, lazításképpen három büfével megkeverve a tematikus sort.

Innen ugrottam el egy nagy bútoráruház mellé, ahol szintén gyenge volt a felhozatal, ezért végül a központi telephelyen kötöttem ki. Itt már egész korrekt portfólió volt, örömittasan bujkáltam a fenyők között, mint holdkóros barnamedve a tajgában. Aztán kiválasztottam a legszebbet és egyben legnagyobbat, nem törődve azzal sem, hogy kicsit ferdén ültették a cserépbe.

A fenyőárusoknál látható ezüstszínű rakétahajtóműszerű tárgy a fák csomagolására szolgál, ez valószínűleg csak nekem volt új, mindenesetre nagyon hasznos dolog. Így kicsit jobban hozzá tudtam férni a fa aljához, de fogása még így is annyi volt, mint egy kétköbméteres sziklagolyónak. Amit pedig a megemelésekor éreztem, azt talán csak Fekete Laci tudja - az a kis földlabda rohadt nehéz tud lenni. Még a kocsiba rakodás előtt megbántam mindent. A kocsi persze csupa föld és tűlevél lett, a visszafelé útra már nem is mertem gondolni. És a körfolyosón a belső lakások sem azért drágábbak ám öt milkával a külsőknél, mert két szobával több van bennük, hanem mert közelebb vannak a lifthez, és előbb odaérsz a karácsonyfával, minthogy leszállna a tököd.

Persze földlabda ide vagy oda, óvni kell ám a fácskát az előírásoknak megfelelően. Fokozatosan kell behozni, pl. először csak az erkélyre, aztán 25-e körül meg kell öntözni egyszer, elvégre neki is karácsony van. Az elhelyezés sem mindegy, hiszen a fűtéstől messzebb kell helyezni, szigorúan nem a TV elé, viszont az amerikai konyha előkészítőpultjához meg ugye odalóg a lámpa. Mondjuk negyven négyzetméteren olyan túl sok variáció nincs, hogy pivottáblával kéne kiszámolnom a legoptimálisabb lokációt, szóval maradt a nappaliban a radiátor előtt. Itt sokkal jobban nézett volna ki egy kétméteres vágott fa, de az gyilkosság.

Este fel is díszítettük a kis csodát. Szegény fa biztos ki volt akadva, hogy mi ez a fényárral kísért elektroszmog, hőhullám és lógó giccstenger nagy hirtelen. Rajtam kívül mindenki teljesen el volt ájulva az én orrom kivételével mindent átjáró fenyőillattól, engem inkább a szaloncukor-feeling ragadott magával. Kicsit objektívebben elemezgetve a végeredményt be kellett ismerni, hogy fenyőfánk görbe lett, mint a bivaly szarva, de szubjektíven nézve mégiscsak a miénk volt és gyönyörű. Tulajdonképpen nem volt túl ferde, csak a padló volt túl vízszintes. A radiátor viszont tényleg közelről öntötte a hőséget, mégsem nekem ugrott be már első este, hogy akkor most egy kicsit tekerjük le a fűtést, nehogy baja legyen szegénykének.

Pont egy tüdőgyuszi hiányzik a sérvem mellé - gondoltam - de az ilyen apró beleegyezéseket igen nagyra értékelik ám a lányok. Úgyhogy rövid ünneplés és miegymás után nyakig húztam a paplant és lementem alfába.

Álmomban félmeztelenül jeges mackókkal hógolyóztam a nepáli hegyekben, miután félmeztelenül lékhorgásztam az Északi-sarkon, a kettő között pedig éppen fagyit nyaltam egy jégveremben, amibe kopgva csordogált a folyékony nitrogén. Hajnali negyed háromkor ébredtem arra, hogy bármilyen alpári módon is fűtöm a fekhelyemet, kifagy belőlem a szarvassült. Leporoltam hajamról a zúzmarát és kidideregtem az előszobába, majd elhessegetve leheletem párafelhőjét elkorcsolyáztam a jégvirágos ablakig. Ránéztem gyönyörű fánkra és megfogalmazódott bennem, hogy vagy ő, vagy én. Ezzel a gondolattal egy időben úgy felcsavartam a termosztátot, hogy az okosok másnap reggel elkezdték tervezni a Nabucco-t.

Még két hétig árultam fél áron cimboráimnak a cserepest saját szállítással, aztán mégiscsak nekiveselkedtem. A szomszédok biztosan azt hitték, hogy két hét gyúrás után jön a visszavágó a körfolyosós-dzsúdó-atüskésbéklyóval nevű legújabb téliolimpiai számban. A visszajáró összegből ha előbb levonom a benzinköltség-időfaktor-takarítás hármast, biztos neki sem állok az egésznek, de így mindent megtettem a bolygóért. Lehet fogadni, hogy azóta vágott fenyőnk van-e karácsonykor...

PéGYé

Sokgyerekeseknek talán semmi újdonság, de a dokim szerint jobb, ha kiírom magamból, mintha szerekhez nyúlnék. Amúgy alapvetően szoktam kerülni az alsófertáji, olcsó poénkodást, mert az mégiscsak az ember magánügye, de ha ez van, hát ez van. Ráadásul lehet, hogy valakinek még segítek is.

Lujzi bombajó fej volt, hogy csütörtök este született. Így hétfőig három teljes estét biztosított nekem, hogy sikeresen leromboljam véreredményem minden fontosabb értékét a tejfakasztó-sorozatban. Kellő edzettségnek köszönhetően 1-2 nap alatt felépültem, túléltem, és tej is van, bár néha azt gondolom, hogy Katából RedBull folyik, amikor a gyerek inkább bőg alvás helyett (de ez a téma egy következő szösszenet lesz).

Ezt a modern kori tejfakasztást azonban történelmileg megelőzte egy régi jó népies hagyomány, hogy ugyebár a tejtermeléshez tömni kell a kismamát házi csodaételekkel. Legalábbis nálunk több oldalról is betámadtak a nagymamák madártejjel. Biztos nagyon hatásos - szorulás ellen főleg-, mindenesetre sikerült benyalnunk ilyen-olyan malfunkciót gasztroenterológiailag (magyarul fostunk).

Tiszta izgalom azután nyomozni, hogy ilyenkor lehet szoptatni vagy nem, a gyerek majd elkapja, vagy sem, stb. Nyugi, szoptatni lehet, az anyatej olyan védettséget ad, hogy a baba nem betegszik meg, legalábbis nem szalmonellától rakja tele a gatyát, csak úgy megszokásból. A lázra figyelni kell, hogy ne menjen 39 fölé, de megfelelő lázcsillapító, priznic, és az állatkertben a jegesmedvék ölelgetése bizonyítottan segít.

Én viszont nem voltam anyatejen - bár sokat álmodoztam a csomagolásról -, ezért félő volt, hogy én majd elkapom néhány nap késéssel, és akkor mire Kata felgyógyul, majd visszafertőzöm, aki majd újból visszafertőz engem, amikor már jobban lennék, és ha egy kicsit is továbbgondolom, ott állunk majd keresztbe tett lábakkal a kiscsaj gimnáziumi ballagásán vöröslő fejjel, ijedt pillantásokkal budi után kutatva.

A szalmonellát nem kaptam el, viszont csak megjelentek hasonló tünetek. Kiderült, hogy engem az egzotikus utazások során jelentkező hasmenést okozó campylobacterium fertőzött meg, mert egy fél országot lefedő egzotikus munkanapot megpróbáltam feldobni egy csirkemájas burekas-sal. Szóval benzinkúton maradjatok inkább a sajtos pogácsánál, azt is addig tetessétek be a mikróba, amíg ki nem jönnek a tűzoltók, hogy mi füstöl. Lényeg, hogy rögvest meghirdettem a családi karantént, hozzánk még az Obama is csak skype-on jutott be, steril webkamerán keresztül, szájmaszkban. Vadul diétáztunk, ami nem annyira hangulatfokozó. Az a jobbik, amikor nem is kívánsz semmit, kicsit levert vagy és elvagy teán egy hétig. A legrosszabb, amikor semmi bajod az étvágyaddal, de diétáznod kell. Ezek voltunk mi. Krumpli répával, és ha már unalmas, akkor répa krumplival. Közben egy dobos torta megtekintése képen. Csülökkel. A lokális mélypontnál rádöbbentem, hogy a társasház szellőzőrendszere úgy van a tökélyre fejlesztve, hogy a wc-nkbe pont a szomszéd néni frissen sült oldalasát lehetett érezni, hát majdnem lenyaltam a csempét. Remélem ők nem azt szimatolják a konyhában, amit…, ha igen, akkor hamarosan negyedáron felvásároljuk az egész épületet.

Most már jól vagyunk, viszont kisgyerekeseknek tanulságul öt pontban összefoglalnám a teendőket arra az esetre, amikor a mosolygós rokonok beállítanak egy vájling madártejjel (szerintem a név is onnan ered, hogy megeszed, és versenyezhetsz a libákkal egy hétig). Empirikus tapasztalatokkal bőségesen felvértezve a mai fejemmel ez tenném:

Egy: illedelmesen elfogadnám és mosolyogva megköszönném (nem kell 2 nap után összeveszni a családdal, ráér az egy hét múlva is, amikor már mindenki jobban ért a saját gyereked neveléséhez).

Kettő: csipkebokor-vessző.

Három: az egészet titokban szisztematikusan kikúrnám. A szisztematikusan a különböző sűrűségű komponensek gondos szétválasztását jelenti. Én ugyanis az egész maradékot egyben landoltattam a budiban, ezért a habcsókok még két nap, 45 lehúzást követően is vígan úszkáltak a domesztoszos lé tetején.

Négy: éthordós doboz kuka, zacskó kuka, és a szokásos alapos fertőtlenítés a köbön, aztán újra. És megint.

Öt: amikor anyuka kérdezi, milyen volt, az egekig dícsérném és kérném, hogy 20 év múlva ugyanilyen finomat csináljon, de addig inkább sült oldalast küldjön.

Anyósom sem akart rosszat és ráadásul a tojást is frissen vette a piacon. A piacon viszont pont azért szoktam elgondolkodni, mert a megbízhatónak tűnő nénikék egy része is a nagykerben vásárol, legalábbis kizárt, hogy a baromfiudvarban ő maga pecsételje meg Gizike nevű tyúkjának tojásait. Ha nincs rajta pecsét, akkor meg ki tudja mikor tojt Gizike, busz meg ritkán jön a városba, és addig eléggé kérdőjeles a HACCP-nek megfelelő tárolás. Zöldségnél ugyanez, vagy nagykerben veszik, vagy ő permetezte, de az a legrosszabb. A permetszeren lévő kettes betűmérettel leírt használati útmutatást tuti nem látja, ezért nosztalgiából időre megy az adagolás. Vödör vízhez 3 másodperc anyag-kanalazás, csak az nem biztos, hogy kis- vagy nagykanál kellett régen...

 A megoldás megint egyszerű. Saját disznók és kacsák nevelése a társasházi lakásban, mini-konyhakert az ablakban. A lépcsőházi folyosón megejtett disznóvágás és aratás után a felhalmozott alapanyagoknak megfelelően kiválasztod valami trendi főzőoldalról, hogy mi legyen az aznapi menü, és kész. Szalmonella sehol, és a szomszéd ingatlanokért felajánlott negyedáras ajánlatodat pedig simán eloszthatod kettővel.

' 79 óta tudjuk, hogy óvatosan a tojásokkal...

Jó étvágyat, üdv, PéGyé