Érzelmileg még mindig felkorbácsol, amikor a legelső alkalomra gondolok, pedig vagy tizennyolc éve történt.

Cimboráim többsége már korábban átesett a kalandon és hallottam tőlük számos sztorit a dologról. Magyarul volt mi birizgálja a fantáziámat. Tizennyolc éves koromban aztán eljött az én időm is, hogy végre minden szempontból férfivá váljak. Tudtam jól, az elsőnek hibátlanul kell sikerülnie, nehogy később gátlásos legyek.

Hosszas vívódás után a tutibiztos mellett döntöttem, és egy igazi profihoz fordultam. Telefonon egyeztettem helyet és időpontot, majd kerek egy hetem maradt a lelki ráhangolódásra. Elterveztem, hogy magabiztos leszek, mint egy atombomba és majd úgy csinálok, mintha már a sokadik lenne. Aztán ahogy közelgett a nagy nap, szívem egyre hevesebben vert, és semmi másra nem tudtam gondolni. Korábban talán csak a tigrisbukfenc-felmérőn akartam ennyire túlesni.

Az előző esti egyetemi bulin direkt nem csaptam ki magam, nehogy átaludjam a másnapot, esetleg besüljek, mint a kéthetes szorulás. Nem ettem lilahagymás zsírosdeszkát és kerültem a ki-tudja-mikori hűtőmaradékot, reggel pedig időben felkeltem és alaposan megtisztálkodtam. Főleg ott, deréktájon. Aztán felvettem a leghétköznapibb ruhámat, hogy ne keltsek feltűnést, és bliccelés nélkül, jegyet váltva buszoztam a cím felé.

Az épületet könnyen megtaláltam, majd az emeletet és az ajtót is. A megbeszélt időpontban kopogtam és határozottan beléptem, magamra erőltetve a legrezzenéstelenebb öreg-róka arckifejezést. Az egész addig tartott, amíg zakatoló agyam fel nem fogta, hogy többen vannak odabent. Ekkor felvettem egy sápadt hópárduc színét, de aztán egyből felismertem Őt. Odaléptem hozzá, kedvesen üdvözölt, én hülye meg egyből kiböktem, nekem ez lesz az első.

Erre megnyugtatott, hogy gondolta, de nem lesz semmi baj, viszont csak negyed órája van a következő előtt. Magamban még örültem is, elsőre szerettem volna minél hamarabb végezni, 15 percet nem is biztos, hogy kibírok. A pulzusom valósággal megkergült, amíg átértünk egy belső helységbe, ahol végre kettesben maradtunk. Megkért, vetkőzzek le félmeztelenre, természetesen alul.

Ledobtam a gönceimet és ott álltam harcra készen. Kicsit talán szégyelltem magam, mert világos volt a szobában, amiben egyébként csak egy ágy állt bútorzat gyanánt. Úgy tett, mintha nem vette volna észre pironkodásomat, inkább megkért, forduljak a heverő felé. Megtettem, ő meg hozzám lépett, igen-igen közel. Hullámokban tört rám a forróság, ahogy gyakorlottan matatni kezdett. Koncentráltam a szívritmusomra és a légzésemre, közben meg hallottam a gumi csattanását és a síkosítós tégely tetejének koppanását.

Túl sokat nem húztuk az időt, inkább egyből a lényegre tértünk. A behatolás simán ment, bár így elsőre kicsit kényelmetlen volt, mint nyereg nélkül bicajozni. Közben fogaimat összeszorítottam és próbáltam valami teljesen hétköznapi semmire gondolni, nehogy a kelleténél korábban elmenjek, vagy elrohanjak.

Mire felocsúdtam, már vége is lett az egésznek. Abban biztos voltam, hogy igazán egyikünknek sem volt jó. Szégyenkezve kapkodtam magamra a ruháimat, mialatt ő unott arccal mosakodott. Kérdeztem, mennyivel tartozom, mire viccesen azt válaszolta, az első mindig ingyen van.

Hazafelé sétálva úgy éreztem, az utcán mindenki tudja rólam, hol voltam. Egy jó nagy zuhanyra vágytam és éreztem, aznap este csúnyán leiszom magam. Valahogy azóta sem volt páciensként urológushoz  szerencsém!

 

A fentieket már régebben írtam, viszont nagyon aktuális, hiszen itt a december, vége MOVEMBERNEK. A Télapón kívül mindenki nyírja le a körszakállát, és fogadja meg, hogy megelőzésül legkésőbb jövőre megvizsgáltatja magát az urológusával!

PéGyé

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hajohanem-pgy.blog.hu/api/trackback/id/tr695670081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása