Na tessék, végre megadatott, hogy egy igazi Porsche volánjához üljek, és vezessem. Régóta terveztem, bár nem teljesen így.

Miután a gyerekszobám falán két dimenzióban mindig is parkoltattam egy aktuális 911-est, értelemszerűen a gimis órák unalmas perceiben is ezt rajzolgattam a füzetembe. Egy szemszögből tökélyre is fejlesztettem a skiccet, szerintem egy autótervező nem rajzolja a legújabb fejlesztését ennyiszer bal elölről. A végére már határozottan felismerhető lett, főleg, ha valaki még sosem látott más modellt. Meg mondjuk a Klicsko kérdezi tőle edzőcuccban, hogy "ugye ez egy 911-es a rajzon?".

Akkor azt terveztem, hogy majd 25 évesen veszek egy vadiújat, aztán cirka 3 évente egy újabbat, más színben, persze egyre erősebbet. Ehhez képest most 37 évesen összejött, hogy a leggyengébb változat egy 13 éves példányával mehettem kb. 870 métert, és még így is fülig ért a szám. Húúú, nagggyon jó volt, 5 gy-vel! Beszálltam az aszfalt fölött 8 centivel (végül megálltam fölötte 6 centire), slusszkulcs a bal oldalon, és egy oroszlánketrecszerű morajló hang a hátam mögött. Kicsit odaléptem a gázra, és az oroszlánok elkezdtek ordibálni, a próbakör negyede meg már el is hussant. Néhány percre a fellegekben jártam, a bkv-busz utasai irigyen néztek le rám, hogy ki ez a kis köcsög, és én is néztem le rájuk a világ tetejéről, hogy miért pont most kell ebben a szűk utcában erre jönnie egy ekkora batárnak, ami megzavarja a vezetéstechnikai maszturbációmat. Sebaj, a fékek tényleg pont olyan jól fogtak, ahogy a tesztekben le van írva, vissza kettő, és padló...... helyett villámgondolatok a fejemben, hogy gyerekem van, fel kéne nevelni, van-e Casco, és amúgy sem illik kölcsön Porschét rommá törni, szóval ha nem is tojással a lábam alatt, de viszonylag ésszel vezetve körbeértünk.

Parádés volt, viszont ha valaki azért venne ilyet, mert ettől sokkal maszkulinabb lesz, hát el kell keserítsem. Nem éreztem, hogy hirtelen 14 centit nőttem volna odalent, a tesztoszteron szintem nem haladta meg egy halraj közepén párzó bikacápáét, és a jobb egyben kapaszkodó utasom sem kezdett automatikusan oboázni. Ez amúgy határozottan pozitív volt, mert majdnem-gyermekkori cimborám ült mellettem a szokásos hétvégi borostával a képén. Nem vettem észre, vagy legalábbis a motorhangtól nem hallottam, ahogy a huszonéves tinilányok által nekem dobott, piros rúzzsal feltelefonszámozott tangák susogva röpülnének a szélvédőnek, az utastérbe meg tuti nem jutott be egy sem, hiszen akkora arccal feszítettünk odabent. Mondjuk jobban megnéztek, mint a gyereküléses kombi hodállyal, pedig optikailag az is fel van tuningolva annyiban, hogy legalább nincs rá kirakva a csiliviliszínű "baby on board" matrica. Leginkább azért, mert nem fér rá, hogy "ha egy kicsit is veszélyezteted a családom épségét, úgy összeverlek, hogy anyám sem ismer rám....", illetve végülis ráférne kisbetűkkel, de akkor túl közel kéne jönniük, ha el akarnák olvasni, de ekkor meg már ki kéne szálljak. Szóval óriási élmény egy ilyen kis szöcskeautót vezetni, tehát mi is most az igazi álomautóm?

Tekintettel a múltkori hosszú hétvégére, amikor költségvetési okokból Bali helyett a Balcsira mentünk, kicsit átértékeltem az autózási szokásainkat. Katám már korábban is előszeretettel pakolt össze az átlagosnál kicsit többet egy útra, de amit most már komoly szülőként a gyerekkel műveltünk, hát az valami Kata-sztrófa volt. Axióma, hogy amikorra megígérjük az odaérkezésünket, na kb. ezen időpont után egy órával sikerül elindulnunk, és telefonon végre szólni, hogy bocs, egy kicsit csúszunk. Az autó átalakul egy cargo-járattá, csodálom, hogy a B-kategóriának nincs valami kisgyerekes változata. Mintegy kétórás szisztematikus össze- és bepakolás után végre fedélzeten néhány ruha hideg időre, meleg időre, átmeneti időre, csak úgy, és ez-nagyon-tetszik-de-jaj-azt-mingyá'-kinövi-adjuk-még-rá-legalább-egyszer, aztán bébiőr, babakocsiváz + valamelyik beleülő a 3 az 1-benből, mobilágy, gyerekkád, hűtőtáska, napernyő, egy komplett táska gyerekjáték (mintha nem lenne neki mindegy, melyik színes bigyót nyálazza össze csurig), pelenkahegyek, fürdetőcucc, gyerek-hálózsák, egy karton tejhozó-malátaital, ásványvíz, a mi ruhánk, fényképezőgép, kamera, háromlábú (Lujziról fél év alatt több fotó készült, mint Cindy Crawfordról a karrierje során), stb.stb.stb. Még nem kell görkori, futóbicikli, négykerekű canga, bukósisak, védőfelszerelés, homokozószett és barbiház legoval meg villanyvasúttal, de már így is alig tudtunk beülni, pedig se nagyszülőt, se kistestvért nem vittünk. A szörfdeszkámat három okból kifolyólag már meg sem próbáltam berakni: nem volt hely, hideg volt a víz, és nincs is. Kicsit majd racionalizálnunk kell a dolgokat, esetleg Katámat elküldöm Bear Grylls-hez egy család-logisztikai-armageddon táborba, ahol két gyerekkel egyedül kell elmennie 2 hétre nyaralni, vonattal, 2 átszállással. Ajándék színházjeggyel. Tehát alkalmi ruha is kell + smink...

Szóval az álomautóm most egy utánfutóval ellátott extra-hosszabbított-grand-ultra-mega egyterű kisbusz, felextrázva 10 hangszóróval (úgy sokkal jobban szól a Halász Judit), illetve egy sejtelmesen áttetsző napfénytetővel, hogy lássam, megvan-e még a két egymásra szerelt tetőbox. Akkor a belső visszapillantó-tükörben biztosan az utat is látnám, nemcsak a meghitt családi pillanatokat, ahogy anyuka a legújabb szakirodalmi iránymutatásoknak megfelelően tanítgatja Lujzimujzit a színekre és az állathangokra:

-Naaaa, mit mond a nagy kutya? Vau, vau, vau! Éééés, mit mond a nyuszi? Nyusz, nyusz, nyusz! Ja nem! Mak, mak, mak!

Nem akartam közbeszólni, nekem mégsincs tíz év tapasztalatom nyúlnevelésben. Mindössze egy 2 másodperces autós incidensem, de akkor csak annyit mondott, hogy "nyekk".

A színeknél viszont már nagyon felhúztam a szemöldökömet:

-Látod ezt a színt? Ez a narancssárga! És ez itt? Ez a khaki. No és ez? Ez a türkizkék....

A fokozatosságról szóló első fejezetre valószínűleg bukott a baba és összeragadtak a lapok. Mindenesetre a matek alapoknál majd én ülök hátra, különben Lujzi előbb fog deriválni, mint összeadni. Csak rosszul. Két példa között meg majd elmagyarázom neki, hogy a türkizkék az olyan kék, ami apának zöld. És a barack az nem szín, hanem gyümölcs. Gólyatáborban már lehet pálinka is. Ez a tábor viszont nem arról kapta a nevét, hogy ott kell jönnie a gólyának. Ami fekete-fehér, mégsincs köze a zebrához, mert az az úton fekszik, bár az kék-fehér, csak nem türkiz...

Húúúú, mennyi mindent meg kell még tanítanunk egy ekkora hatalmas kisbuszban!!! Aminek akkora árnyéka lesz, hogy abban simán elférne egy kicsi-lapos Porsche apának...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.